Freitag 24. November 2017

Az Új Jobboldal ideológiájáról


Európában ideológiai korszakváltás zajlik, melynek fő alakítója az ún. “Új Jobboldal”.

Az okokat Andreas Püttmann politológus és publicista ismerteti.

 

A katasztrofális kimenetelű nemzeti szocialista és fasiszta rezsimek bukása óta a hiteltelenné vált nacionalista-tekintélyelvű jobboldal legfőbb törekvése, hogy az azóta fennálló szociáldemokrata ill. liberális szellemiségű kulturális hegemóniát megtörje. Ez leginkább az 1990-ig szocialista uralom alatt álló közép- és kelet-európai országokban sikerül nekik, ahol a liberális-demokráciának nincs komoly hagyománya, ill. olyan országokban, ahol generációk óta nem volt szélsőjobboldali rezsim. A legkevésbé a hosszú ideig szélsőjobboldali diktatúrától szenvedő délkelet-európai országokban van sikere ennek az ideológiának, itt inkább a baloldali populizmus térnyerése figyelhető meg.

A jobboldali populizmust jelenleg olyannyira inspiráló Új Jobboldal elhatárolódik a fasiszta „régi jobboldaltól“, értelmiségi arculatot alakít ki magának, keresi a kapcsolatot konzervatív körökkel, egyben radikalizálva azokat. Tudva azonban, hogy ezzel nem tud többséget szerezni, ezért az elitellenesség és feltételezett külső és belső ellenségek –iszlám, EU, USA-  iránti ellenszenv fenntartása mellett szociálpolitikai csalétkeket is kitesz a kevésbé képzett, egyébként inkább baloldali érzelmű munkás- és alsó középosztály tagjainak megnyerésére, hogy sikerrel tudjon betörni a szociáldemokrata-baloldali szavazótáborba.

 

Elhatárolódás az idegenektől, etnopluralizmus

 

A jobboldali populisták különböző társadalmi rétegeit a „saját“ félelemmel teli, dacos vagy agresszív elhatárolása az idegentől, másságtól tartja össze. „Végeredményben minden összefoglalható egy mondatban: ők odafent bevándorláspártiak, nekünk pedig idelent el kell ezt tűrnünk. Mi, ellenük. Egy osztályharc, melyet régóta osztályokon átívelve vívnak. Ezen a szinten remekül kijön egymással a nagypolgárság és a proletariátus, mivel a rasszizmus és a xenofóbia összeköti a társadalmi rétegeket.“ (David Schalko)

Eszmetörténeti szempontból az Új Jobboldal szorosan kötődik a két világháború közötti „konzervatív forradalomhoz“, ellenezve a felvilágosodás elveit: a pluralizmust, liberalizmust és minden ember egyenlőségét, ami az emberi jogok alapja. A „klasszikus“, biológiai rasszizmus helyett az „etnopluralizmust“, azaz az etnikailag ill. kulturálisan homogén nemzetállamok gondolatát támogatják. Az igazi demokráciát szerintük nem az egyenjogú polgárok, hanem a nemzet egyesült közössége alkotja. Ez a megfogalmazás hidat képez a konzervativizmus és a szélsőjobboldali eszmék között.

Az egyenlőséget hirdető, liberális feminista mozgalmak és a társadalom vélt „homoszexualizálása“ ellen – mely Kelet-Európában és a vallásos jobboldal számára másutt is központi téma – az Új Jobboldal „férfias“ értékek és erények dominanciáját kívánja megvalósítani. Ezzel szemben a parlamentáris, liberális-jogállami korlátozott demokráciát elpuhultnak és elnőiesedettnek állítja be.

 

Történelempolitikai revizionizmus

 

Az Új Jobboldalon a „nemzeti identitás“ erősítésére szolgál a történelempolitikai revizionizmus, hiszen a „szégyenkultusz“ aláásná egy nép életerejét és nemzeti öntudatát. A társadalom állapotát kultúrpesszimistán romlottnak, dekadensnek írják le. Csak a nép, a nemzet természetes közösségében, a saját „gyökerekre“ alapozva érhető el fellendülés, indítható el új korszak egy egészséges „nemzettestben“ – egy fasiszta gondolat, ami a konzervatív értékdiskurzusra épül, de utópisztikus céljai miatt túlmutat ezen. Az Új Jobboldal „ellenségei azonosak a fasizmuséval“, miközben „megoldási javaslatai, szervezeti felépítése és diskurzusa nagyban eltér ettől“ (Roger Griffin). Nehéz azonban eldönteni, mikor van szó meggyőződéses, szilárd ill. taktikai, ideiglenes álláspontról. Ráadásul, amint a tekintélyelvű rezsimek múltja és jelene mutatja, további radikalizálódás mindig lehetséges.

Az Új jobboldali ideológusok és populista demagógok szívesen lépnek fel mint a „politikai korrektségtől“ megbéklyózott véleménynyilvánítási szabadság felszabadítói. Ez számukra, ahogy a lengyel és magyar kormányok példája is mutatja, csak a saját véleménynyilvánításuk szabadságát jelenti. Hatalomra kerülve, nem egyszerűen egy tartalmilag különböző politikát  (policy) folytatnak, hanem megpróbálják a politika szabályait (polity) saját érdekeik szerint manipulálni. Jellemző az igazságszolgáltatás, különösen az alkotmánybíróság és a média függetlenségének felszámolása. Lényegében a szabadság ellen harcolnak a szabadság nevében, saját hatalmi érdekeiknek megfelelően.

 

Dr. Andreas Püttmann, politológus és független újságíró

http://theeuropeexperience.com/